|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 12 találat | lapozás: 1-12 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Demeter-Zsigmond Ibolya 2000. június 22.Megjelent Demeter-Zsigmond Ibolya tanár, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum munkatársa és Zsigmond Attila szentábrahámi tanító közös munkája Útravaló /Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely/ címmel, amely az Adatok Szentábrahám falu- és iskolatörténetéhez alcímet viseli. Ez az első olyan könyv 1990 után, amely a község egyik településének helyismeretével kapcsolatos. A szerzők a történelmi források felhasználásával írták meg a falu történetét, kitérve a régészeti leletekre, a XII. század eleji templomra, amelynek maradványát dr. Benkő Elek vezetésével tárták fel. Közlik a több mint nyolcszáz lakosú falu régebbi népességi adatait is. /Útravaló. Adatok Szentábrahám falu- és iskolatörténetéhez. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 22./2005. május 19.A székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpontban május 9. és 15. között ötödik alkalommal szervezték meg az ünnepi hetet. A diákok megkoszorúzták Zeyk Domokos szobrát. Volt Ki mit tud? vetélkedő, leleplezték a tanítóképző első igazgatója, a tibódi születésű Gyertyánffy István tanár emléktábláját. A tudományos ülésszakon Szabó K. Attila nyugalmazott tanár ismertette Gyertyánffy István életét és munkásságát, Péterffy Miklós ny. tanár a volt gyermekotthon iskolájának történetét, Bartos László igazgató a Zeyk Domokos Iskolaközpont történetét, Zsigmond Ibolya tanár és Feleki András oktatómester a szakoktatás múltját és jelenét mutatták be. /László Miklós: Ünnepelt a Zeyk Domokos Iskolaközpont. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 19./2005. június 4.A székelykeresztúri Molnár István Múzeumban a helyi Magánvállalkozók Szövetsége nemrég mutatta be Sándor-Zsigmond Ibolya (a múzeum munkatársa) második, „Mesében éltem” – A székelykeresztúri iparosság története című könyvét. A helytörténeti kuriózumnak is számító munka a régi idők keresztúri iparosait, azok életét mutatja be. A könyv nyomtatási költségeit teljes mértékben Székelykeresztúr magyarországi testvérvárosa, Ajka fedezte. /Szente B. Levente: „Mesében éltem”. A székelykeresztúri iparosság története. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./2007. augusztus 17.A székelykeresztúri Molnár István Múzeumot a múzeumalapító néhai dr. Molnár István tanár után utóda, Fülöp Lajos már harminc éve vezeti. Molnár István csak akkor ment nyugodtan nyugdíjba, amikor megtalálta azt, aki tudja folytatni megkezdett művét. Ez pedig a székelyudvarhelyi születésű Fülöp Lajos volt, aki 1971-ben magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen. 1972-ben a székelyudvarhelyi múzeumhoz került, ahol 1974–1976 között igazgató volt. 1976-tól egy évet az udvarhelyi Művelődési Házban szakirányítóként tevékenykedett, 1977-ben nevezték ki a székelykeresztúri múzeum igazgatójának. Molnár István kérte fel erre. 1978 augusztusától, immár három évtizede vezeti az intézményt. Székely Attila történelem szakos tanár segítette ebben, aki azóta is munkatársa. Folytatták a régészeti munkát dr. Székely Zoltán és – 1979-től – Benkő Elek irányításával. Benkő távozása után, ezt Székely Attila végezte, és most Körösi Zsolt fiatal kolléga folytatja. Sok régészeti anyag gyűlt össze. Az 1970-es évek végén megjelent a csempékről szóló kötet. 1997-ben látott napvilágot Benkő Elek: Középkori mezőváros a Székelyföldön című kötete, s idén ugyancsak egy általa írt könyv jelenik meg a 15 év régészeti kutatásairól. A régészeti kutatásokkal párhuzamosan folyt a néprajzi kutatás is, amelynek eredményeként 1996-ban sikerült egy 1780-ban épült nyikó-menti székely portát, az összes melléképülettel együtt beszállítani és felállítani a múzeum udvarán. 1997-ben a múzeum Molnár István nevét vette fel. 2005-ben a múzeum munkatársai munkájának eredményeként a Gyárfás-kúriában megnyitották a Petőfi-emlékszobát. Komoly segítséget nyújtottak a gyulafehérvári Márton Áron-emlékszoba elkészítéséhez is. Az eltelt időszakban a múzeum munkatársainak több szakcikke könyve jelent meg, köztük Sándor-Zsigmond Ibolya A székelykeresztúri szitásság című kötete. Jelenleg nyolc alkalmazottja van az intézménynek, s ebből öt szakember, de húsznak is lenne itt munkája. /László Miklós: Dr. Molnár István nyomdokain. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 17./2007. szeptember 10.Hatodik alkalommal rendezték szeptember 8-án Máréfalván a Székelykapuk Napja néprajzi tanácskozást. A művelődési házban tartott „Épített örökségünk, ezek védelme és hasznosítása” című konferencia jól sikerült. Kovács Piroska, a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület elnöke bemutatta az „Elődeink hagyatéka. Udvarhelyszék öreg kapuinak katasztere” című képes CD-jét. Ezt követően a székelyföldi múzeumokban található kapuállomány bemutatása következett. Sepsiszentgyörgyről, a Székely Nemzeti Múzeumtól Szőcsné Gazda Enikő, a Csíki Székely Múzeumtól Salló Szilárd, a gyergyószentmiklósi múzeumtól Szőcs Levente, a székelykeresztúri múzeumtól Sándor-Zsigmond Ibolya, Székelyudvarhelyről Miklós Zoltán, a Hargita megyei műemlékvédelemtől pedig Mihály Zita tartottak előadást. Az Alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeumtól Haszmann Pál-tanulmányt küldtek felolvasásra. /(bágyi): Székelykapuk Napja. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 10./2007. szeptember 25.Szitakötéssel régen városi kisiparosok foglalkoztak. Erdély legjelentősebb szitakötőközpontja Székelykeresztúr volt – régi nevén Szitáskeresztúr. A szitakötés hagyományairól írt könyvet a székelykeresztúri Sándor Zsigmond Ibolya, a helyi múzeum munkatársa. A kötetet múlt héten mutatták be. Az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület a könyv kiadásának jogi hátterét vállalta. /Bágyi Bencze Jakab: Könyv a székelykeresztúri szitakészítésről. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 25./2012. december 11.Fényképalbum bemutatója SzékelyudvarhelyenDecember 11-én, kedden 17 órától a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban P. Buzogány Árpád mutatja be a Rátok bízom című fényképalbumot, amelyet Sándor-Zsigmond Ibolya állított össze. Az est házigazdája Miklós Zoltán, az intézmény igazgatója. Az album Molnár István múzeumalapító néprajzi hagyatékából, illetve a róla elnevezett múzeum fotótárából készült válogatás. A képek mellé a környező településekről gyűjtött népköltészeti alkotások, illetve a falvakról írt népszerűsítők kerültek. Krónika (Kolozsvár) 2014. augusztus 26.Örökség-lustraÚj folyóirattal jelentkezett a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum. Miklós Zoltán intézményvezetőtől megtudtuk, hogy részben a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által korábban kiadott Örökségünk című periodika hagyományait kívánják folytatni, részben pedig még tartalmasabb, a történettudomány, a régészet, a művészettörténet, a néprajz iránt érdeklődő olvasókat kívánják megszólítani. A kiadvány 210x295 méretben, 64 oldalon, színes kivitelben, műnyomópapíron, hétszáz példányban látott napvilágot. A „lustra” elnevezés igencsak kifejező, gondolhatunk a Római Birodalomban tartott ötévenkénti népszámlálásokra, a protestáns iskolákban egykor szokásos napi létszámellenőrzésekre, de akik jártasabbak a székelység történelmében, tudják, hogy a mustrák, azaz a hadiszemlék alkalmával készült összeírások is ezt a nevet viselik. Mivel minden múzeumban zajlik tudományos kutatómunka, a látogatók tapasztalhatták, hogy évkönyvek, különböző szakkiadványok készülnek ezekben a műhelyekben, amelyek azonban nem a nagyközönséget, hanem a szakmát célozzák meg és szolgálják. Ezek az „acták” igen gyakran többnyelvűek, kiterjedt láb- és végjegyzet-apparátussal rendelkeznek, hatalmas szakirodalom- és forrásjegyzéket is tartalmaznak, képi anyaguk pedig eléggé szegényes, mindig csak a legfontosabb dokumentumértékű felvételeket vagy reprodukciókat, épületek rekonstrukciós ábráit, illetve ásatások és régészeti lelőhelyek felvázolt alaprajzait tartalmazzák. Az új lap főszerkesztője Kolumbán Zsuzsa, aki részt vett az Örökségünk című folyóirat létrehozásában és működtetésében is, most úgy gondolta, hogy új munkakörében – jelenleg a Haáz Rezső Múzeum történésze – egy évente két alkalommal megjelenő, múzeumi keretből finanszírozott lappal komolyan hozzájárulhat az intézmény munkájának népszerűsítéséhez. A Lustra szerkesztői között – a két fentebb említett szakember mellett – Róth András Lajost, Sófalvi Andrást és Veres Pétert találjuk. A szerzők jelentős része az Örökségünk hasábjairól és más emlékezetes kiadványok révén ismert: Gyöngyössy János, Nyárádi Zsolt, Bicsok Zoltán, Mihály János, Hermann Gusztáv Mihály, Sándor-Zsigmond Ibolya, Lőrincz József, Vécsi Zoltán, Zepeczáner Jenő, Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt. A publikált cikkek között találni az Őrvidék és Székelyföld erődített templomai és települései közti hasonlóságokat és különbségeket taglaló dolgozatot, új ásatási és kutatási eredmények alapján írt tanulmányt (Homoródújfaluról), több írás Székelykeresztúr múltjába kalauzol, míg a Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt által indított sorozat első írása a száz évvel ezelőtt kitört első világháború idejét, a világégést közvetlenül megelőző időszakot vizsgálja. A lap borítóján is a háború idejéből való, Kováts István-féle felvétel látható. A főszerkesztő elmondta, hogy még ebben az évben megjelenik a Lustra második száma is. Igyekeznek majd tartani a rendszeres, évente kétszeri megjelenést. A folyóirat 10 lejes áron a múzeumban és alintézményeiben, illetve a székelyudvarhelyi könyvkereskedésekben lesz megvásárolható a mai naptól. Országos és nemzetközi, nagykereskedelmi terjesztésben nem gondolkodnak, de küldenek példányokat más városok múzeumainak, illetve azoknak a gyűjtőkönyvtáraknak, kutatóközpontoknak, egyetemeknek, amelyek reprezentatívak és fontosak. Simó Márton, Székelyhon.ro 2015. január 18.Példaértékű tevékenységet díjaztakTelt ház előtt adták át vasárnap este az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjakat, immár tizenegyedik alkalommal. Korábban az ünnepség a magyar kultúra napja alkalmából megszervezett rendezvénysorozat zárómozzanata volt, idén a gálaestet az első napon tartották. Az elmúlt években a magyar kultúra napja alkalmából megszervezett kulturális seregszemlén tizenkét szervezetnek és önkormányzatnak, valamint közel negyven személynek ítélték oda a rangos díjat. Olyan személyeket ismertek el, akik a közművelődés terén fejtettek ki értékes tevékenységet, a kultúrát gyarapították és népszerűsítették, példaként állítva őket és munkájukat a közösség elé. A vasárnapi gálaestet az udvarhelyszéki egyesített fúvószenekar koncertje tette különlegessé. A profi és amatőr művészekből álló zenekart Gergely János, Bán László és György Sándor vezényelte, valamint Molnár Andor és Nagy Levente vendégkarmesterek. A színvonalas műsort tapsviharral fogadta a közönség. Az ünnepségen jelen volt több olyan személy, aki korábban részesült Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjban, de intézményvezetők és politikusok is. Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere beszédében köszöntötte mindazokat, akik tevékenységükkel hozzájárultak Udvarhelyszék kulturális életéhez, valamint az értékmentéshez és ezek továbbításához. „Sok-sok lelkes és tehetséges emberrel könnyebb várost vezetni” – fogalmazott. Értékmentés-díjban részesült a Tamási Áron Gimnázium keretében működő Gereben Néptáncegyüttes – Ozsváth Imola csoportvezető tanár, valamint Boros Hilda és Boros Béla táncoktatók Bunta Leventétől vették át a kitüntetést. A néptáncegyüttes története 1991-ben kezdődött, azóta célja táncszerető embereket faragni a fiatalokból. Idén a Közösségért-díjjal az Alla Breve Vegyeskart tüntették ki. A díjat a kórus nevében Kovács László alapító és karnagy vette át, aki több mint húsz éve vezeti a vegyeskart. Értékközvetítés-díjjal idén nem egy személyt, hanem egy intézményt ismertek el, a kitüntetést tudomány- és kultúranépszerűsítő tevékenységével a székelykeresztúri Molnár István Múzeum érdemelte ki. Az intézmény nevében Sándor-Zsigmond Ibolya muzeológus vette át a díjat, aki elmondta, a múzeum nemcsak udvarhelyszéki, hanem Erdély különböző részeiről származó értékeket és kincseket őriz. Értékteremtés-díjjal ismerték el Róth András Lajos pedagógus-könyvtárost, aki immár több évtizede a közösség és a tudomány szolgálatában áll. A szerteágazó munkásságú Róth András Lajos Kézdivásárhelyen született, 1978-ban költözött a székely anyavárosba. Pedagógusként, majd a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár vezetőjeként tevékenykedett. Veres Réka Székelyhon.ro 2015. január 20.Székely gazdálkodás régen és most: könyvbemutató UdvarhelyenA Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a Magyar Kultúra Napja tiszteletére szervezett székelyudvarhelyi rendezvénysorozaton 2015. január 22-én, csütörtökön 16 órakor a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében bemutatja a Székely gazdálkodás régen és most című tanulmánykötetet. A kiadványt Sándor-Zsigmond Ibolya szerkesztő és id. Szávai Márton szerző mutatják be. Házigazda: P. Buzogány Árpád. A kiadvány, amely ez alkalommal megvásárolható a helyszínen, a IV. Énlaka-konferencián elhangzott tanulmányokat tartalmazza. A kötetbemutató szervezői: Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, valamint a székelyudvarhelyi Művelődési Ház. maszol.ro 2015. június 10.Ceauşescu-korszak a székelykeresztúri éjszakábanA kommunizmus évtizedeit idézik fel a székelykeresztúri Molnár István Múzeumban pénteken. A Hargita megyei városban negyedik alkalommal szervezik meg a Múzeumok Éjszakáját, az ingyenes, egész napos eseménysorozaton rendszerint majdnem nyolcszázan fordulnak meg az intézményben – ezúttal sem számítanak kevesebb látogatóra. Míg tavaly a boldog békeidő hangulatát idézték fel a Múzeumok Éjszakáján a századfordulós ruhákat öltött lányok, idén az 1965 utáni korszakot mutatják be. Sándor Zsigmond Ibolya muzeológustól megtudtuk, dokumentumok és korabeli fényképek segítségével tárják fel az érdeklődőknek a korszak hétköznapjait, különleges eseményeit. Fényképeken elevenednek meg az 1960–70-es évekbeli keresztúri üzletek kirakatai, a néhai Vári József fényképész fotósorozata pedig Nicolae Ceauşescunak és feleségének 1971-es keresztúri látogatását idézi fel. A múzeum kávézóját pénteken Cofetăria névre keresztelik át: a kihelyezett reklámgrafikaitárlat és a korízlésnek megfelelő sütemények az 1970–80-as évek cukrászdáinak hangulatát idézik majd. A látogatók az állandó régészeti-helytörténeti, természetrajzi és néprajzi kiállításokat is megtekinthetik a rendezvény alatt. Meglátogathatják Czire Alpár Ablak az életre című fotótárlatát és a 120 éves polgári fúvószenekarról szóló emlékkiállítást is. A rendezvény alkalmából a múzeum gyűjteményének további különlegességeit is kiállítják, például régi siklódi népviseleteket, különböző korszakok papírbankóit, valamint a természetrajzi gyűjtemény kiállításával bogárlesre is meghívják a látogatókat. Déli tizenkét órától délután hatig kézműves-foglalkozásokra is várják az érdeklődőket, ahol a bútorfestés, nemezelés, gyöngyfűzés és fafaragás titkait leshetik el a látogatók. A kisiskolások ugyanakkor régészekké válhatnak egy rövid időre, ugyanis pénzérmék és apró tárgyak feltárására várják őket. Délután hattól a Polgári Fúvószenekar 1895 szabadtéri koncertet ad a múzeum udvarán, majd este fél kilenckor Lakatos Sándor és Szász Csaba tanárok gitárosainak közreműködésével szabadtéri közös énekléssel zárják a rendezvényt. Veres Réka Krónika (Kolozsvár) 2016. szeptember 28.Kisbacon nagy kincsei (2.)Közösen, kalákában A Kisbacon Magyarhermány felé vezető útjának csücskében elhelyezkedő feredő összefogás eredményeként született meg 2013-ban. A kaláka- és közösségépítő táborokat elindító Ars Topia Egyesület önkénteseihez csatlakoztak a kisbaconi fiatalok, támogatást nyújtott a közbirtokosság és a környékbeli vállalatok, több gazda telke tulajdonjogáról mondott le, hogy a beruházás megvalósulhasson, a falu gazdasszonyai pedig a munkálkodók számára biztosították a mindennapi betevőt. Az elvégzett munkával elégedett volt a magyarországi egyesület vezetője, Herczeg Ágnes is, aki az átadási ünnepségen úgy fogalmazott: Benedek Elek szellemisége munkálkodik a táj lakóiban. Igaza lehetett, mert az elmúlt években a kisbaconiak nagyon megszerették feredőjüket, s nemcsak használják, de karbantartásáért is hajlandóak tenni. Tavasz végén kitakarítják a forrás környékét, megújítják a tél erejének magukat megadó részeit, s előkészítik a nyárra. Bővített mondatban, általánosító jelzőkkel könnyen leírható, mivel is jár a feredő fenntartása, de a valóságban jelentős erőfeszítést igényel: volt rá példa, hogy harmincnál több önkéntesnek jelentett többnapos munkát. A közös ügy, a látható – és élvezhető – értékteremtés felélesztette a kalákázást. Hogy viszonozzák az Ars Topia segítségét, a következő esztendőben részt vállaltak a zalánpataki feredő megépítéséből (szomorú, de Málnás volt községvezetése semmit sem tett az elkezdett munka befejezéséért, hogy teljes értékű legyen a csodás környezetben kialakított feredő és mofetta), majd otthon egymásnak és egymásért dolgoztak. Farkas Vilmos tiszteletes arról számolt be, örvendetes, hogy a ház körüli tennivalóktól a mezei munkáig mindenben segítik egymást a fiatalok. Lisztet jár a malom köve Erdővidék egyetlen működésképes vízimalma Kisbaconban, Keresztesék tulajdonában van. Mestergerendáján a legkorábbi felirat 1714-ben arról tanúskodik, hogy a malom kilenc gazda összefogásával épült, második és harmadik felirata újjáépítéséről szól – „Építtetett Isten segedelméből 1835. esztendőben”, illetve „Építették ez házat, az malmot 1889-ben” –, azt pedig az egyik gazdától, Keresztes Domokostól tudjuk (a másik gazda testvére, Lajos), hogy 1952-ben modernizálták, serleges felvonóval és szitával szerelték fel, de szerkezete és működési elve a régi. A malmot 1963-ban kollektivizálták, jog szerinti tulajdonosainak 1992-ben sikerült árverésen visszavásárolniuk. Keresztesék szeretik a molnárkodást, ám manapság egyre kevésbé művelhetik: kenyeret kevesen sütnek, hiszen a boltban olcsón megkapható, nem kell vesződni vele, ráadásul az állatoknak sem őröltetnek, mert a legtöbb gazdálkodónak van már kalapácsmalma. Jobb lenne, ha több lenne, mégsem panaszkodnak. Az erdővidékiek mellett távolabbról, Brassóból, sőt, akad olyan is, aki Bukarestből jár őröltetni, a vámból kapott lisztet az állatokkal etetik fel, megélhetésük biztosított. És ott van még az is, hogy turisztikai látványosságként egyre inkább felkapottak lettek. A kis portára még a brit trónörökös, Károly walesi herceg, majd fia, Harry herceg is eljutott. Lapunk néhai főmunkatársa, Sylvester Lajos 2010-ben Egy igazi siculicum: a kisbaconi vízimalom című írásában örökítette meg e neves látogatást: „(…) Aztán rácsodálkozom arra a csoportképre is, amely Károly herceg malomlátogatását örökíti meg. Az ifjabbik Kálnoky hívta fel az angol királyi család figyelmét erre az ipartörténeti csodára, aki nagy létszámú sleppjével együtt – magas ember lévén – meghajolt a malomház alacsonyabb emberekre szabott és ácsolt gerendázata előtt. Meghajolt az ipartörténeti kuriózum előtt is. Adományozott is eme kulturális csoda további üzemeltetésére azzal a feltétellel, hogy az összeget a malom további működésére fordítsák. Ehhez nem kellett nagy biztatás, a molnár a malomházban külön felhívta a figyelmemet arra, melyik hajtószíjat vásárolták abból az adományból. Mert a vászonalapú vagy műanyag összetételű hajtószíj nem bőr, tehát nem eredeti, és nem szíj, hanem valami bőrpótló műanyag. Mindezt vendéglátóm olyan természetes egyszerűséggel adja elő, nem kerül transzba, feltételezem, hogy ő is, Etelka néni (Keresztes Lajos édesanyja – szerk. megj.) is egyenrangú félként társalgott a magas rangú vendéggel meg az őt kísérő csapattal. Akárcsak egy népmesében, ahol János a királlyal parolázik.” A helyzet azóta sem változott: Keresztesék jó, dolgos molnárok, s jó vendéglátók, akikhez érdemes betérni szemlélődni, régi és új világról történeteket hallgatni – élmény Kisbacon egyik értékének közvetlen közelében lenni. Az új kisbaconi íz Keresztesék nemcsak molnárként vagy botcsinálta idegenvezetői munkájukból élnek, hanem sajtot is készítenek. Állatot régóta tartanak, ám manapság az nem olyan gazdaságos, mint lennie kellene, hát kicsikét továbbléptek. A család legfiatalabb tagja, Bíborka, vagy ahogy a faluban mindenki ismeri, Bibi volt az, aki egy táborból, ahova azért ment, hogy szövőszék felállításában segédkezzen, azzal jött haza: meg kellene próbálniuk a sajtkészítést, mert olyan finomat, mint ott, még nem evett, s úgy tűnik, nem olyan nagy ördöngösség. Hát, kicsit sem volt egyszerű a mesterség kitanulása, több évig kísérletezgettek kisebb-nagyobb sikerrel, amíg nemcsak ehető, de finom is lett a sajt. Állatállományuk csak két fejőstehénből és két borjúból áll, naponta 25–30 liter tejet fejnek, amiből megközelítőleg három kiló sajt készíthető. Nem sok ez, de legalább elfogy: kérik a szomszédok, és kerül belőle Barótra is. Olyan keletje van, ha valaki nem szól időben, nem is biztos, hogy kap belőle. A siker ellenére Keresztesék mégsem gondolnak bővítésre, ipari szintű termelésre. Okfejtésük szerint azért nem, mert a több állat több gonddal is jár; nem lenne elég már a ház tövében legelőnek bérelt terület, talán már nem is tudná a feldolgozást egy személy végezni, s nem utolsósorban a hivatalos ügyintézés is megszaporodna. Az pedig nagyon nem lenne jó, mert másra is kell az idő! Bibi nagymamájával együtt sokat sző. Az, hogy menyire szeretik, mennyire közel áll hozzájuk ez a régi mesterség, szemmel látható. Két évig vállalták, hogy maguk termesztik a kendert (éber őreink és egyéb hivatalosságok többször is ellenőrizték, nem a vadabbik fajta nő-e az orruk előtt), s maguk készítették el a fonalat is. Hogy jól dolgoztak, lemérhetjük a kezük alól kikerülő darabok szépségén, igényességén. Ha a kisbaconiak értéktárukat bővítik, ki ne hagyják, feltétlenül vegyék számba dolgos asszonyaik és lányaik eme újrateremtett foglalatosságát, szép hagyományát is! Díszíti ünnepünk Az elmúlt húsz esztendőben új szokás terjedt el Kisbaconban: az asszonyok és lányok húsvétkor közösen írnak tojást. Ezért a „felelős” a nagybaconi születésű Zsigmond Ibolya, aki a Gyimesekből származó nagynénjétől tanulta el a fogásokat, majd adta tovább az érdeklődőknek. Zsigmond Ibolya 1992-ben jött férjhez, s előbb csak saját kedvtelésére kezdett munkába, de hamar megjelentek az első tanulni vágyók is. Az első esztendőkben csak nála, otthon folyt a tanítás, de aztán Farkas Erzsébet tiszteletes asszony bátorítására 1998-ban megszervezték az első írott-tojás-kiállítást, székhelyüket pedig áttették a régi paplakba, amelynek kályhája köré még többen ülhettek le írókáikkal. A kisbaconi szép tojásoknak hamar híre ment, minek egyenes következményeként húsvét környékén egyre több helyre hívták, avassa be őket is e régi és szép szokás rejtelmeibe. A világháló új lehetőségeket tárt fel az érdeklődő asszony előtt, a könyvek is könnyebben beszerezhetőek lettek, így az öröklött minták, illetve saját gyűjtése mellé már távolabbi vidékek értékeit is megismerhette: ma már háromszáznál több mintából válogathatnak a feltámadás ünnepére készülők. Miként készül a kenyér A Bodvaj Egyesület négy esztendeje találta ki A kenyér útja című, népi mesterségekre épülő, gyermekeknek és fiataloknak szóló programját. Céljuk az volt, hogy megmutassák, milyen eszközöket használtak eleink, s milyen fáradságos munkával jár a kenyér elkészítése. Az egész napos esemény reggel a falu központjában található Mesefalu táblánál kezdődik, ahol Kisbaconról hallhatnak rövid bemutatót, majd végigjárják azokat az állomásokat, amelyeket a falu határában megtermett búza is végigjár, amíg kenyérré válik. A vízimalomban megőrölik, a régi paplak udvarán kenyérsütő asszony mutatja meg, miként kell dagasztani, a tájháznál pedig a kemence behevítését tekintik meg. Amikor a kemence kimelegedett, áthozzák a kenyeres kosarakba szaggatott kenyereket, s bevetik. Amíg a kenyér sül, a mesefalu helyszíneit barangolják be: felkeresik a Benedek Elek-emlékházat, a kultúrházban meseillusztrációs és bábkiállítást tekintenek meg, és elzarándokolnak Elek apó sírjához. Visszatérve a tájházhoz, a kenyérsütő asszony kiszedi a kenyeret a kemencéből, és a gyermekek segítségével megveri. A kenyér útja a paplakon ér véget, ahol a friss kenyeret elfogyasztják. Az elmúlt esztendőkben több száz városi gyermek volt szemtanúja ennek a csodának. Sokat jelent, folytatásra ösztönzi a szervezőket az Iskola másképp programban érkező gyermekeket elkísérő pedagógusok visszajelzése: igencsak tetszett – és ízlett! –, amit láttak és kóstoltak, élmény volt a javából a kis erdővidéki falu felkeresése. A Bodvaj Egyesület abban bízik, a jövőben erre a tevékenységükre is turizmus épülhet, ami hozzájárul fiataljaik itthon maradásához. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-12
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
